A furcsa idegen

A táborban nem történt semmi szokatlan, azaz csak mi hittük, hogy nem történik, pedig igenis történt, csak mi nem tudtunk róla, egész addig, amíg meg nem történt az a bizonyos dolog.

Miután Csupa Haj ellovagolt Dzsóhoz a tábori élet a megszokottak szerint folytatódott. Az asszonyok főztek, valamint mostak a patak biztonságos részeinél. Halban Nagy a sólymokkal harcolt a kifogott halakért, Mindenki a tipijében pipázott a tábor vénjeivel együtt.

Én a táborban sétáltam, tettem vettem és beszélgettem a többiekkel.
-Hogy haladtok az ebéddel? – kérdeztem az asszonyoktól, mert kicsit éhes voltam, mint mindig.
-Ha nem zavarnál minket állandóan, akkor már kész lenne.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy aznap vagy háromszor kérdeztem már meg ugyanezt ez előtte, így valamilyen szinten jogos volt a felvetésük. Azonban nem csak én voltam éhes.
-Éhes vagyok, éhes vagyok! – rohant kiabálva és üvöltözve Lassú Ész.

Aznap azonban nem az éhség volt a legnagyobb problémánk. Ahhoz, hogy megértsétek, kicsit ki kell térnem a szokásainkra, de tényleg csak kicsit.

Minden törzsnek megvannak a szokásaik. Vannak olyan törzsek, akik a napfelkelte előtt imádkoznak a halakhoz, de vannak olyan indián törzsek, akik a napfelkelte után imádkoznak a medvebarlang előtt. Mi, azaz a hírhedt (szeretnénk azok lenni) okiteminebo törzs reggelente Mindenki énekeit hallgatva imádkozunk az égiekhez a dicsőségért, míg magunkban pedig a csendért.

Persze nem csak ebben tértünk el a többi törzstől, hanem öltözködésünkben is. Szeretjük a zöld színt és a zöld szín is szeret minket. Ezt soha nem mondta ki, de mi tudjuk, hogy így van. Mivel szeretjük a zöldet és fordítva, ezért előszeretettel használjuk a zöldet sátraink és ruhánk díszítésére is. Más törzsek a kéket, a feketét, vagy a rózsaszínt részesítik előnybe, vagy keverik azokat. Ahány törzs annyi szokás.

Mint azt korábban említettem sétáltam a táborban, beszélgettem az asszonyokkal és egy furcsa kékes zöldes figurával is szóba elegyedtem. Azt hittem, hogy megverték, vagy csak kint maradt a napon és azért lett ilyen a színe, de mint kiderült hát.. nem ez volt az oka fura színének.

Az asszonyokkal folytatott rövid, de velős beszélgetésem után a ló karám felé vettem utam, ahol összefutottam Hamis Szájjal.
-Uff Neked – köszöntött Hamis Száj.
-Üdv Neked! Hát Te miért nem vadászol a többiekkel? – kérdeztem tőle.
-Hát én lenni tegnap furcsa tárgy alatt – mondta.

Kicsit elkezdtem vakarni a fejem, mert fura kiejtése volt. Fejemben egyre inkább összeállt a kép. Ezt a csókát tegnap alaposan helyben hagyták..

Csupa Haj küldetése

Az önfeledt táncok, énekek és dobszólók után, a táborra leszállt az éj és mindenkit elnyomott az álom. A hiányzó lovak reggelig senkinek nem tűntek fel, így az egész tábor nyugodtan pihent.

A reggel szokásosan kezdődött. Mindenki elénekelte dalait, amit az egész tábornak meg kellett hallgatnia, majd Lassú Ész tűnt fel, aki a szokásosnál is furcsább volt. Lovat utánozva ugrált, nyerített, prüszkölt, egyszóval ló lett belőle. Miután senki sem figyelt oda, a karám felé kezdett mutogatni és hangosan kiabálta, hogy a „Lovak”.

-Itt jártak a vadludak! – hangzott egy asszony szájából.
-Mit vittek el? Majd én visszalopom! – mondta Enyves Kéz felcsillanó szemekkel.
-A lovaak, a lovaak! – kiáltozott továbbra is Lassú Ész.
-Pár lovat vittek csak el, de azt, hogy mikor… - mondta Lyukas Mokaszin a nyomokat fürkészve – Négyen lehettek, három felnőtt és egy gyerek.
-Enyves Kéz, este indulj el harmad magaddal és lopd vissza az állatokat, Csupa Haj te meg gyere be a sátramba, beszélni akarok veled! – szólt Mindenki.

Mindenki határozottsága után a tábor hamar lecsendesedett. Enyves Kéz keresett magának két társat, akikkel este elindulhat a vadludak táborába, majd beültek az egyik tipibe.

Csupa Haj gyors léptekkel indult el Mindenki sátra felé és közben azon töprengett, hogy mit is akarhat tőle a főnök.

Amint belépett a sátorba megcsapta orrát a jól megszokott ízes füstszag. Mindenki asszonyai a tűz körül szédelegtek a füstben és közben épp az egyik kutyát aprították bele az üstbe. Mindenki odahívta Csupa Hajat maga mellé és halkan megszólította.

-Csupa Haj, van számodra egy igen fontos feladatom. Mint azt te is tudod, tegnap Lyukas Mokaszin hozott egy tárgyat, amiről nem tudjuk, hogy mi az. Van nekem egy sápadtarcú barátom, Dzsó, aki talán tudna segíteni. Menj el hozzá és mondd meg neki, hogy Mindenki szeretné, ha eljönne az okiteminebo indiánokhoz, mert a segítsége kellene egy igen fontos dologban.
-Mit tegyek akkor, ha azt mondja nem jön?
-Emlékeztesd arra, hogy tartozik. Egyszer megmentettem egy mókustól.
-Egy mókustól?
-Igen, de ne kérdezz többet, indulj, hogy minél hamarabb beszélhess vele.

Mindenki ezáltal lezártnak tekintette a beszélgetést, így Csupa Haj elköszönt, megkereste lovát és elindult Dzsóhoz.