A furcsa idegen

A táborban nem történt semmi szokatlan, azaz csak mi hittük, hogy nem történik, pedig igenis történt, csak mi nem tudtunk róla, egész addig, amíg meg nem történt az a bizonyos dolog.

Miután Csupa Haj ellovagolt Dzsóhoz a tábori élet a megszokottak szerint folytatódott. Az asszonyok főztek, valamint mostak a patak biztonságos részeinél. Halban Nagy a sólymokkal harcolt a kifogott halakért, Mindenki a tipijében pipázott a tábor vénjeivel együtt.

Én a táborban sétáltam, tettem vettem és beszélgettem a többiekkel.
-Hogy haladtok az ebéddel? – kérdeztem az asszonyoktól, mert kicsit éhes voltam, mint mindig.
-Ha nem zavarnál minket állandóan, akkor már kész lenne.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy aznap vagy háromszor kérdeztem már meg ugyanezt ez előtte, így valamilyen szinten jogos volt a felvetésük. Azonban nem csak én voltam éhes.
-Éhes vagyok, éhes vagyok! – rohant kiabálva és üvöltözve Lassú Ész.

Aznap azonban nem az éhség volt a legnagyobb problémánk. Ahhoz, hogy megértsétek, kicsit ki kell térnem a szokásainkra, de tényleg csak kicsit.

Minden törzsnek megvannak a szokásaik. Vannak olyan törzsek, akik a napfelkelte előtt imádkoznak a halakhoz, de vannak olyan indián törzsek, akik a napfelkelte után imádkoznak a medvebarlang előtt. Mi, azaz a hírhedt (szeretnénk azok lenni) okiteminebo törzs reggelente Mindenki énekeit hallgatva imádkozunk az égiekhez a dicsőségért, míg magunkban pedig a csendért.

Persze nem csak ebben tértünk el a többi törzstől, hanem öltözködésünkben is. Szeretjük a zöld színt és a zöld szín is szeret minket. Ezt soha nem mondta ki, de mi tudjuk, hogy így van. Mivel szeretjük a zöldet és fordítva, ezért előszeretettel használjuk a zöldet sátraink és ruhánk díszítésére is. Más törzsek a kéket, a feketét, vagy a rózsaszínt részesítik előnybe, vagy keverik azokat. Ahány törzs annyi szokás.

Mint azt korábban említettem sétáltam a táborban, beszélgettem az asszonyokkal és egy furcsa kékes zöldes figurával is szóba elegyedtem. Azt hittem, hogy megverték, vagy csak kint maradt a napon és azért lett ilyen a színe, de mint kiderült hát.. nem ez volt az oka fura színének.

Az asszonyokkal folytatott rövid, de velős beszélgetésem után a ló karám felé vettem utam, ahol összefutottam Hamis Szájjal.
-Uff Neked – köszöntött Hamis Száj.
-Üdv Neked! Hát Te miért nem vadászol a többiekkel? – kérdeztem tőle.
-Hát én lenni tegnap furcsa tárgy alatt – mondta.

Kicsit elkezdtem vakarni a fejem, mert fura kiejtése volt. Fejemben egyre inkább összeállt a kép. Ezt a csókát tegnap alaposan helyben hagyták..