Lyukas Mokaszin csak futott és futott. Sziklás, köves dombokra fel és le, kisebb erdőkbe rohant be, majd lápból jött ki és csak futott tovább a … Várjunk csak egy kicsit, itt valamire rosszul emlékszem, mert az erdőbe való befutás után, az erdő másik végén kellett volna kijönnie, nem pedig egy lápból. A másik lehetőség, hogy mégsem emlékszem rosszul, csak Lyukas Mokaszin mesélte így el a történetét. Végülis mindegy, de szerettem volna történet hű maradni. No mindegy, Lyukas Mokaszin tehát úúúúúgy futott, hogy nyomában csak porzott az út az erős széltől.
Az esti szél és a sötétség megállásra késztette Lyukas Mokaszint, aki úgy döntött, hogy itt az ideje a pihenésnek. Mivel jó nyomkövető volt, így kiválasztotta a legmegfelelőbb helyet a táborverésre. Elővette a tojásait, no nem azokat, amikre a kedves olvasó gondol, hanem amit az út során kobozott el egy madárpártól. Tüzet rakott, megsütötte és álomra hajtotta a fejét.
Az este különösebb bonyodalmak nélkül telt el. Semmi és senki nem zavarta Lyukas Mokaszin álmát. A reggeli nap sugarai már ébren találták Lyukas Mokaszint. Még napfelkelte előtt felkelt megreggelizett a környéken található piros és kék bogyókból, majd összeszedte motyóját és elindult, hogy meghódítsa az útjában álló dombot.
A domb leküzdése semmi gondot nem okozott Lyukas Mokaszinnak, azonban, amit a domb túl oldalán látott, azt még álmaiban legmerészebb álmaiban sem hitte volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése